Labels

Wednesday, 16 March 2011

PRO SENIOR TALENTUM ALAPÍTVÁNY


Karunk oktatója, dr. Micheller Magdolna főiskolai tanár 2006-ban PRO SENIOR TALENTUM  néven közhasznú, közcélú magánalapítványt hozott létre. Az Alapítvány székhelye a Szent István Egyetem Gazdasági Kar, 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33.
Adószáma: 18390825-1-04

Az alapítvány kuratóriumának bíróság által jóváhagyott tagjai:
Dr. Virágné dr. Horváth Erzsébet, főiskolai tanár, PhD, elnök
Dr. Máthé Ilona mb. intézetigazgató,  főiskolai docens, dr. univ, alelnök
Ács Sánta Ágnes közgazdász, titkár
Répási Anita végzett pénzügy szakos hallgató
Papp Sándor pénzügyi vezető

Az Alapítvány célja, hogy a Dél-Alföldön, a történelmi Viharsarokban született és a Szent István Egyetem Gazdasági Karán tanulmányokat folytató fiatalok kutató munkáját, kiemelkedő tudományos diákköri tevékenységét segítse. Előnyben részesülnek azok a főiskolai hallgatók, akik társadalomtudományi, bölcsészettudományi kutatásokat folytatnak.

A felajánlott összeg kamataiból díjak kifizetésére első alkalommal a békéscsabai Főiskola alapításának 20. évfordulóján, 2006 novemberében, a kari Tudományos Diákköri Konferencia zárásakor került sor.

2006. ÉVI DÍJAZOTTAK:
I. helyezett:
Csikós Gábor pénzügyi szak, I. évfolyam
Egy meg nem tanult lecke (?) - fiatalok 1956-ból
Témavezető: Dr. Micheller Magdolna főiskolai tanár, kandidátus
II. helyezett:
Óvári Enikő - Balkus Attila pénzügyi szak IV. évfolyam és személyügyi szervező szak II. évfolyam
Vágyak, igények, lehetőségek a mai középiskolások körében
Témavezető: Cseh Katalin főiskolai adjunktus

2007. ÉVI DÍJAZOTTAK:
I. helyezett:
Püski Tamás, gazdálkodási szak, III. évfolyam
Foglalkozási karrier a mezőberényi és a békési gimnáziumok tanulói körében
Témavezető: Velkey Gábor címzetes főiskolai docens
II. helyezett:
Szmuta Nikolett személyügyi szervező szak, III. évfolyam
Esély az esélyegyenlőtlenségben. A szociokulturális különbségek módszertani kihívásai a munkaerő-piaci képzésekben
Témavezető: Dr. Nagy Zsuzsanna főiskolai docens, dr. univ

2008. ÉVI DÍJAZOTTAK:
I. helyezett:
Ács Edina Andragógia szak, III. évfolyam
Az andragógus képzés módszertani problémái a kimeneti kompetenciák tükrében
Témavezető tanár: dr. Nagy Zsuzsanna főiskolai docens, dr. univ


II. helyezettek:
Krupincza Mariann Andragógia szak, II. évfolyam
„Egy másik nemzedék” – az EMO-ról kívülálló szemmel
Témavezető tanár: Herczeg Tamás címzetes főiskolai docens

A 2008. év egyéb hírei:
  • Surman Zoltán III. éves személyügyi szervező szakos hallgató az alapítvány demonstrátor ösztöndíját nyerte el a 2007-08. tanév II. félévére.
·         Grecsó Krisztián író, a TSF volt tanító szakos hallgatója a Tánciskola című regényéért az alapítvány különdíjában részesült.
  • A középiskolás diákok részére 2008-ban kiírt „Ki tud többet a modern Izraelről és a zsidó kultúráról” című pályázaton díjazottak:
Bozsó Bea és Bárkányi István, Korösy József Közgazdasági Szakközépiskola, Szeged
Értekezés a Magyar-Izraeli Baráti Társaságról
Témavezető tanár: Révészné dr. Papp Klára középiskolai tanár

Dékány Enikő, Petőfi Sándor Gimnázium, Mezőberény
Továbbélő történelem és hagyományok
Témavezető tanár: Balogh György középiskolai tanár

2009. ÉVI DÍJAZOTTAK:
I. helyezett
Fábián Anna Andragógia szak, II. évfolyam
Az érzelmi intelligencia szintjeinek és tartalmi elemeinek összehasonlítása a kar eltérő szakos hallgatóinak körében
Témavezető tanár: Ferencz Rezsőné adjunktus
II. helyezett
Matula Beáta Renáta Andragógia szak, III. évfolyam
Román nemzetiségi kisebbség identitástudata
Témavezető tanár: Dr. Micheller Magdolna főiskolai tanár, kandidátus

2010. DÍJAZOTTAK:
I. helyezett
Rajos István Andragógia szak, III. évfolyam
A Mezőkovácsházi Tűzoltóság szerepe a működési területén élők közművelődésében
Témavezető tanár: Kölcseyné Balázs Mária, tanársegéd, PhD hallgató
II. helyezett
Leelőssy Anita Andragógia szak, III. évfolyam
Kultúrák együttélése
Témavezető tanár: Kölcseyné Balázs Mária, tanársegéd, PhD hallgató
III. helyezettek
Buliczka Szilvia – Molnár Tímea Andragógia szak, III. évfolyam
A projektmódszer jelentőségei a felsőoktatásban
Témavezető tanár: Dr. Nagy Zsuzsanna, főiskolai docens, dr. univ

Az Alapítvány nyitott, számlaszáma: 11733003-20116688.
Szívesen fogadjuk szülők, intézmények és volt hallgatóink anyagi hozzájárulását, akár az 1 %-ból vagy más lehetőségből is.

Tuesday, 8 February 2011

ERASMUS INTENZÍV PROGRAM

Íme egy remek lehetőség azoknak, akik szívesen próbálnák ki magukat nemzetközi környezetben:

Jelentkezés ERASMUS Intenzív Program kurzusra


E-mail
A program helye: Daugavpils, Lettország
A program ideje: 2011. június 9 - június 23.
A program címe: Education for sustainable development: exploring hopeful
pathways to preferable local and global futures

RESTART...

A hosszú téli álom után ideje kicsit újra felpörgetni a blogot... Hamarosan jönnek a tavaszi TDK hírek, események... :)

Sunday, 28 November 2010

OTDK

Mint az a TDK eredményhirdetésén elhangzott, a kari konferencián résztvevő diákok nevezhetnek a tavaszi OTDK-ra is. A részvétellel kapcsolatos tudnivalókról hamarosan minden érintettet e-mailben tájékoztatunk. Az addig felmerülő kérdéseket Dr. Simon Sándor tanár úrnak tehetitek fel a simon.sandor@gk.szie.hu címen.

Saturday, 6 November 2010

KARI TDK - EREDMÉNYEK

A 2010. NOVEMBER 5-ÉN MEGRENDEZETT
TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA
EREDMÉNYEI

A./ Gazdasági szekció

I. helyezett
Fodor Ákos
Gazdálkodás és menedzsment szak, IV. évfolyam
Témavezető tanár: Dr. Simon Imre, főiskolai docens
Az életszínvonal területi differenciálódásának elemzése

II. helyezett
Szabó Katinka Miléna
Pénzügy és számvitel szak, III. évfolyam
Témavezető tanár: Árpási Zoltán, tanársegéd
Gazdasági fejlődés és világválság a Kínai Népköztársaságban

Csikós Gábor
Pénzügy és számvitel szak, III. évfolyam
Témavezető tanár: Dr. Micheller Magdolna, főiskolai tanár
Az európai diák – Erasmus hallgatók társadalmi-gazdasági háttérelemzése

III. helyezettek
Videréna Viktória
Pénzügy és számvitel szak, III. évfolyam
Témavezető tanár: Dr. Gurzó Imre, főiskolai tanár
A zsombói Kós Károly Általános Iskola bevételeinek és a pályázati tevékenységének értékelő elemzése

Csomós Enikő
Turizmus-vendéglátás szak, II. évfolyam
Témavezető tanár: Árpási Zoltán, tanársegéd
A gyulai várfürdő egészségturisztikai marketingje

Hajdú József
Gazdálkodás és menedzsment szak, IV. évfolyam
Témavezető tanár: Dr. Simon Sándor, egyetemi docens
Sox-audit rendszer alkalmazása egy nagyvállalat példáján keresztül
Különdíj:
Orodán Tünde – Medovarszki Ivett
Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola, 13F.
Témavezető tanár: Faulhaber Julianna, középiskolai tanár
Gazdasági válság leendő közgazdászok szemével


B./ Humán szekció

I. helyezett
Rajos István
Andragógia szak, III. évfolyam
Témavezető tanár: Kölcseyné Balázs Mária, tanársegéd
A Mezőkovácsházi Tűzoltóság szerepe a működési területén élők közművelődésében

II. helyezett
Leelőssy Anita
Andragógia szak, III. évfolyam
Témavezető tanár: Kölcseyné Balázs Mária, tanársegéd
Kultúrák együttélése

III. helyezettek
Buliczka Szilvia – Molnár Tímea
Andragógia szak, III. évfolyam
Témavezető tanár: Dr. Nagy Zsuzsanna, főiskolai docens
A projektmódszer jelentőségei a felsőoktatásban

Dicséretben részesültek
Szabó Kata
Andragógia szak, III. évfolyam
Témavezető tanár: Kölcseyné Balázs Mária, tanársegéd
Közéletiség motivációi egy kistelepülésen

Szombati Ilona
Andragógia szak, III. évfolyam
Témavezető tanár: Kölcseyné Balázs Mária, tanársegéd
A közösségi művelődés a népességmegtartás szolgálatában (települési, illetve térségi szinten)

Diósi Károlyné Mihucz Irén Julianna
Andragógia szak, III. évfolyam
Témavezető tanár: Kölcseyné Balázs Mária, tanársegéd
A közösségi művelődés a népességmegtartás szolgálatában


Az értékelő zsűri tagjai:

A./ Gazdasági szekció
zsűri elnöke: Végh Zoltán Dél-Alföldi KSH központ igazgatója,
                      óraadó tanár
zsűri tagok: Győri Erika tanársegéd
                   Bodnár Gábor egyetemi hallgató

B./Humán szekció
zsűri elnöke: Dr. Lakatos Vilmos, egyetemi docens
zsűri tagok: Ferencz Rezsőné, adjunktus
                   Knyihár Ildikó egyetemi hallgató


Ezúton is gratulálunk a hallgatóknak és a felkészítő tanároknak!

Wednesday, 3 November 2010

Magyar Tudomány Ünnepe - kari programok

A Magyar Tudomány Ünnepe  keretében nemzetközi jellegű szakmai konferenciát tartanak karunkon 2010. november 4-5-én. 

Íme a rendezvény részletes programja: